„Pénzre váltható tudás” – pénzügyi projektnap

Sikeres pályázatunknak köszönhetően vehettek részt diákjaink a pénzügyi projektnapon, amelyet Pénziránytű Alapítvány és a Diákhitel Központ szakmai támogatásával rendeztünk meg február 12-én.

Több mint húsz, a Pénziránytű Alapítvány Iskolahálózatába tartozó középiskola jelentkezett a felhívásra, közülük került kiválasztásra az a nyolc intézmény, amelyek országszerte helyszínt biztosíthatnak a programnak.

A rendezvény két interaktív tanórával indult, amelynek témája a pénzügyi tervezés. A foglalkozásokon a diákok szembesülhettek azzal, mennyibe kerül például egy-egy nyári fesztivál vagy külföldi nyelvtanulás, a jogosítvány megszerzése vagy egy félév a felsőoktatásban. Ehhez kapcsolódóan végiggondolhatták, mikor és milyen bevételi forrásokkal kell rendelkezniük, hogy ezen céljaikat, vágyaikat megvalósíthassák.

A program második részében közismert vendégekkel – sportolókkal, zenészekkel – és az iskola egy-egy sikeres volt, valamint jelenlegi diákjának részvételével interaktív pódiumbeszélgetést tartottunk a pénzügyi tervezésről, pénzkezelési technikákról, tippekről és a pénzügyi tudatosságról. A napot online pénzügyi kvíz zárta, amelyen diákjaink 230 ezer forint összegű, a pénzügyi nevelésre fordítható támogatást nyertek iskolánk alapítványának. A pódiumbeszélgetés és a kvíz ceremóniamestere az ismert zenész – műsorvezető, Garami Gábor volt. Köszönjük Galambos Anikónak, a Fókusz Takarék területi vezetőjének, volt türrös diáknak, a közreműködést.

 

További képek: FB albumban.