Vízitúra a Vén-Dunán

2015. szeptember 12. szombatra hirdettük meg a Vén-Dunára a vízitúránkat. Az előző napok esős, hideg időjárása után kicsit izgultunk, hogy kisüt-e a nap. Szerencsénkre verőfényes, derűs reggelre ébredtünk.
Az iskola előtt gyülekezett a 67 diák és 6 felnőtt résztvevő. A kerékpárosok indultak el először, akik a Bárka Pihenőháznál segítettek vízre  tenni a kenukat. A biztonsági szabályok tájékoztatója és a kenuzás technikájának megismerése után vízre szállt a társaság fele. A nagyon alacsony vízállás és a szélcsend miatt sima víztükör fogadta “a kilenc kenuból és két motorcsónakból álló “flottánkat”.
A többiek gyalogosan indultak el a Cserta-partra, ahol a kikötéshez az ő feladatuk volt a kikötőhely “megépítése” és az uzsonna elkészítése. A Cserta-parti átszállás után vízen és az erdőben gyalogosan indultunk vissza a Bárka Pihenőházhoz.

Köszönjük Csátaljai István tanár úrnak a motorcsónakos kíséretet, Tumó György és Gottlieb Gábor tanár uraknak, illetve Daka Mónika tanárnőnek a kíséretet.

Szervező és kísérő Gugánné T. Ágnes és Dr. Hal Viktorné tanárnők voltak.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.