Szociális szolgáltatás

Iskolai szociális segítő

A Bajai Szakképzési Centrum

és a Bajai Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat és Gyermekjóléti Központ

között létrejött együttműködési megállapodásnak köszönhetően

az iskolánk tevékenységét szociális segítő is támogatja.

A szociális segítő:

 „Az iskolai szociális segítő olyan – iskolában és kollégiumban tevékenykedő segítő szakember, aki elsődlegesen a gyermekek, tanulók veszélyeztetettségének megelőzésével, szociális és kommunikációs készségei fejlesztésében, egészségfejlesztésben való közreműködéssel, prevencióval foglalkozik. Aktív résztvevője a gyermekvédelmi jelzőrendszer működtetésének, illetve a felmerülő életvezetési, szociális problémák megoldásához nyújt segítséget az iskola diákjainak, igény szerint pedagógusoknak, a nevelő-oktató munkát segítő szakembereknek (pl. gyermekfelügyelő, pedagógiai asszisztens) és más szakembereknek (pl. iskolaorvos, iskolai védőnő, iskolapszichológus, iskolarendőr stb.) valamint szülőknek egyaránt. „

Feladata:

Információnyújtás: diáknak, szülőnek, akinek szükséges. Az elérhető szolgáltatásokról, a szociális rendszer működéséről, szociális ellátásokról, igénybe vehető lehetőségekről.

– Egyéni – segítő beszélgetés az iskolához köthető, gyermekkel kapcsolatos problémák feltárására (szorongás, tanulási nehézségek, motiválatlanság, konfliktusok, magatartási problémák, kirekesztés, szenvedélybetegség (akár pl.: dohányzás)).

– Csoportos foglalkozás tartása, a felmerülő problémák megoldása érdekében, vagy prevenciós céllal (pl.: családi probléma, párkapcsolat, kortársakkal való kapcsolat, életvezetés, önbizalom növelés, célok, tervek, nehézségek, krízis.)

Közvetítés tanár-diák, szülő-gyermek, diák-diák kapcsolatban; egyeztetés a pedagógusokkal, az iskolapszichológussal, gyógypedagógussal, ifjúságvédelmi felelőssel, védőnővel, iskolaorvossal, bármely iskolai szereplővel, akik közreműködésével hatékonyabb egy konfliktus kezelése, rendezése.

– Szolgáltatásokhoz történő közvetítés: A probléma jellegétől függően javaslat tétele a megfelelő intézménnyel való kapcsolatfelvételre.

 – Súlyos veszélyeztető helyzetben, jelzőrendszeri tagként a család delegálása a család- és gyermekjóléti szolgálathoz.

Tanácsadás szülőknek gyermeknevelési kérdésekben, családon belüli problémák kapcsán (pl.: konfliktusok, bántalmazás, válás, veszteség, anyagi nehézségek…)

– Megbeszélések, szabadidős programok, klubfoglalkozások, egészségnap szervezése, bármi, amire igény van, és ami a gyerekek jól-létéhez hozzájárulhat.

Az iskolai szociális segítőt a pedagógusok, a gyermekek és a szülők önként és önállóan is megkereshetik, ha segítségre van szükségük.

Az iskola szociális segítője:

Várnai Zsuzsanna

Fogadóórája, elérhetősége:

H-CS:  8-16, személyesen az iskolában

Tel: 79/321-544 (péntekenként 8-13)

e-mail: iskolaisegito.baja3@gmail.com