Tanulmányi kirándulás a holokauszt emléknapon

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. 1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a legnagyobb és leghírhedtebb náci haláltábor, ahol az áldozatok egyharmada magyar volt.

Az idei emléknapon a Holokauszt Emlékközpont oktatási csoportja rendkívüli programmal várta az érdeklődő diákokat és tanárokat. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy iskolánk diákjait már csak január 29-én fogadta a Holokauszt Emlékközpont.

Iskolánkból 40 diák jelentkezett a programra, amelyen rendhagyó tárlatvezetés zajlott a Páva utcai Zsinagógában ahol az Auschwitz album – Róluk, nekünk, nélkülük című felújított vándorkiállítás került bemutatásra.

A tárlatvezetés különlegessége volt, hogy a tárlatvezetésben részt vettek Auschwitz tábor túlélői is. A mi csoportunknak egy nagyon aktív 87 éves bácsi beszélt a táborban átéltekről. Kérdéseket is tehettek fel a diákok, amelyre nagyon pontos, őszinte és megható válaszokat kaptunk. Egyértelműen ez volt a program legérdekesebb része. Egészen különleges élmény volt egy túlélő szájából hallani azokat a tényeket, amelyek a történelemkönyvek lapjain olvashatók.

A kiállításon kívül elmentünk a Dohány utcai Zsinagógához is, valamint a rakparton található emlékműhöz is („Cipők”)

Feketéné Nagy Ibolya szervező

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.