Parlamenti különóra

Hunya Henrietta 10. B osztályos tanuló beszámolója az utazásról:

Egy eseménydús, színes programokkal teli nap elé néztünk 2015. október 20-án. Ezen a napon négy középiskolai osztály vett részt a programon. Csoportkísérőink is voltak, akik elkísértek minket az egyes helyszínekre. Csak azok a személyek léphettek be a kapun, akiknek a neve szerepelt az iskolai listán. Szerencsére minden zökkenőmentesen történt. A csomagokat lepakoltuk és pár perc múlva megkezdődtek a programok.

Először sétáltunk az Országházban. Megismerkedtünk a Könyvtár gyűjteményeivel és megnéztük a Szent Koronát. Egy országgyűlési képviselő, Bencsik János tartott előadást tartott arról, hogy hogyan zajlik az Országgyűlés munkája, milyen tevékenységet folytatnak a képviselők. Tatabánya korábbi polgármestere 25 éve országgyűlési képviselő. A választóival kapcsolatos bizalmi tőke fontosságát hangsúlyozta, hogy a hibákat fel kell vállalni és megszólíthatónak kell lennie egy képviselőnek. A diákok kérdéseket tehettek fel az előadás végén a képviselőúrnak.

Ezt követően ebéd várt ránk a Felsőházi ülésterem melletti folyóson. Szendvicsekkel, aprósüteményekkel, gyümölcslével és ásványvízzel kedveskedtek nekünk. Ebéd után a plenáris ülés megtekintése következett. Néhány képviselő szólt hozzá a szabálysértésekről szóló törvény módosításához. Felszólalt a német nemzetiségi szószóló is. Bár a téma sajátosságai miatt kevés honatya volt jelen, de láthattuk, hogyan zajlik az ülés.

Ezután egy játékos feladat volt, ahol kérdéseket tettek fel a magyar közjogi rendszerrel kapcsolatban, amelyre közös megegyezéssel szavaznunk kellett a helyes válaszokra. Később szimulációs játék keretében a négy osztály tagjaiból választott tisztségviselőkkel tartottunk egy parlamenti ülést. A mi osztályunkból Hunya Henrietta, Fülöp Adrián és Obádovics Gábor működött közre.

Végezetül az Országgyűlési Díszőrség díszelgő bemutatóját láthattuk. Majd a diákok megtanulhattak pár lépést a mozdulatsorokból. Ezzel zárult a parlamenti látogatás.

Hatalmas élményekkel lettünk gazdagabbak. S rengeteg új ismereteket szereztünk a Parlament “életéről”.

A programot Győri Judit tanárnő szervezte, kísérő tanár Járai József tanár úr volt.

 

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.