Hírek
2023. szept. 29.
FZ
GÁLAMŰSOR NYITOTTA A CENTENÁRIUMI RENDEZVÉNYSOROZATOT
Kékbe öltözött csütörtök délután a Városi Színházterem a Bajai Szakképzési Centrum két iskolájának közös centenáriumi megemlékezésére.
A Bajai SZC Türr István Technikum és a Bajai SZC Bányai Júlia Technikum és Szakképző Iskola is az idei tanévben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. A jubileumi emlékévet egy közös, impozáns és lélekemelő ünnepi műsor nyitottuk. Köszöntötte iskoláinkat Zsigó Róbert orszgággyűlési képviselő úr, Nyirati Klára Baja Megyei Jogú Város polgármestere és Valterné Pataki Gabriella a Bajai Szakképzési Centrum főigazgatója.
A színes, látványos műsorban diákjaink megidézték a múltat, és bemutatkoztak az intézmények tehetségei is. A Türr-ből Túróczy Zoltán Tanács című versét Bán Botond 10. A osztályos tanuló mondta el, Krajlevic Darjan 11. A osztályos tanuló gitárkísérete mellett (felkészítő tanáraik: Pál Ágnes és Appelné Plasek Gyöngyi voltak). Kalló Enikő 12. C osztályos tanuló táncpartnerével, Kazy Zsigmonddal latin táncot, Jive koreográfiát adott elő (felkészítő tanáruk Orbán Ferencné). Majd Horváth Anett és Bor Katalin igazgatók közös beszédét követően Mészáros Martina 12. B. osztályos tanuló saját szerzeményét, egy végzős tanuló visszaemlékező dalát adta elő Fehér Diána 12. D. osztályos tanuló közreműködésével. A dal címe: Türr hazavár.
Bor Katalin igazgató beszédében kiemelte, hogy az iskola történetének 100 éve bizonyítja, hogy a körülményekhez való alkalmazkodásban, az emberi értékek átadásában, az összefogásban jelesre vizsgázott az iskola közössége. Az együttműködésben rejlik a türrös közösség ereje, ami lehetővé tette, hogy az alma máterünk a 100 év alatt a külső körülmények folyamatos változása ellenére talpon maradjon, fejlődjön és növekedjen. Jó ennek a nagy türrös családnak a tagja lenni!
Köszönjük az iskolaalapító Legány Dezső igazgató unokájának, Bucsányi Máriának, hogy jelenlétével megtisztelt bennünket, és emelte az ünnepi megemlékezés fényét; és köszönjük minden kedves vendégünknek, hogy együtt ünnepelt velünk.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AInstein – MI-re vagy képes?
A Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum szervezésében zajlott le 2026. március 31-én az „AInstein – MI-re vagy képes?” mesterséges intelligencia használati verseny országos döntője.
2026. ápr. 1.
FZ

Diákolimpia kispályás labdarúgás körzeti döntője
A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon került megrendezésre Baján a Vasvári Pál utcai sportterepen a Diákolimpia kispályás labdarúgás körzeti döntője, ahol iskolánk csapata az előkelő 2. helyet szerezte meg.
2026. ápr. 1.
FZ

Klebersberg Kuno emléktáblája kihelyezésének 30. évfordulója
A Bajai Óvodaigazgatóság a közoktatás 1030. évfordulója és a Kiscsávolyi Tagóvoda Klebersberg Kuno emléktáblája kihelyezésének 30. évfordulója alkalmából ünnepséget szervezett, melyre partnerintézményként iskolánk is meghívást kapott.
2026. márc. 31.
FZ
