SZC logo

Bajai Szakképzési Centrum

OM kód: 203028/015 | 6500 Baja, Bácska tér 1.

Intézmény logo

Bajai Szakképzési Centrum Türr István Technikum

HírekKözérdekű adatokTeamsKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2023. szept. 4.


FZ

    TANÉVNYITÓ

    Különleges tanévet nyitott a Bajai SZC Türr István Technikum. Az iskola 100. tanéve kezdődött el szeptember 1-én.

    TANÉVNYITÓ

    Péntek reggel Tóth Gabriella tanárnő irányításával a 10. C osztály tanulói kis műsor keretében emlékeztek meg a nyári élményekről, és hangoltak bennünket az új tanévre.

    Bor Katalin igazgató beszédében reményét fejezte ki, hogy a tanulás mellett a jubileumi tanév programjai között mindenki talál kedvére valót, és lesz lehetőség és alkalom kicsit kötetlenebb formában megismerni egymást, és méginkább közösséggé kovácsolódni.

    Legány Dezső igazgató száz évvel ezelőtti tanévnyitó beszédét idézve elmondta, hogy az iskolaalapító elődök és a száz év alatt őket követők olyat tudtak és tettek, ami működött és máig működik. Képesek voltak sikeresen alkalmazkodni a mindig változó körülményekhez. Az egykori 6 fős tanári kar által oktatott 33 tanuló utódaként ma 645 tanuló kezdi meg a tanévet az iskolában 54 fős oktatói testülettel.

    Eredményekben gazdag, élményekkel teli tanévet kívánunk minden Türrösnek!

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    részvényfutam

    ÚJABB TÜRRÖS SIKER A RÉSZVÉNYFUTAMON

    A Budapesti Értéktőzsde július 22-én hathetes nyári futamot indított, amelyen több diákunk is részt vett.

    2026. szept. 20.


    FZ

    könyv

    TÜRRÖS DIÁK MESEKÖNYVE A KÖNYVESBOLTOKBAN

    Az iskolai tehetséggondozás egyik legszebb eredménye, amikor tanulóink áldozatos munkája és kreativitása a való életben, szakmai sikerekben ölt testet.

    2026. szept. 15.


    FZ

    raktárlátogatás_

    Raktárlátogatás az Ibis Trade Kft-nél

    A 12. D osztályba járó logisztikus tanulóink egy érdekes raktárlátogatással kezdték az idei tanévet az Ibis Trade Kft bajai székhelyén.

    2026. szept. 10.


    FZ


    Partnereink

    SZC logo

    Bajai Szakképzési Centrum


    Bajai Szakképzési Centrum Türr István Technikum

    6500 Baja, Bácska tér 1.

    Telefon: + 36 79 524 670

    E-mail: turr@turr.hu

    OM azonosító: 203028/015


    2026 • Bajai Szakképzési Centrum Türr István Technikum