Hírek
2024. jún. 25.
FZ
TANÉVZÁRÓ 2024.
Hétfőn reggel 9 órakor tanévzáró ünnepséggel fejeződött be a 2023/2024. tanév a Türr-ben.

Bor Katalin igazgató beszédében az iskola elmúlt 100 évének hétköznapi hőseiről, a türrös tanárokról és tanulókról emlékezett meg. Az ókori görögöket idézve tette fel a kérdést: Vajon volt bennük szenvedély? Nem lehetett másként: sok-sok elhivatott oktató és hűséges diák elkötelezettsége és szeretete kellett a intézmény 100 éves töretlen fejlődéséhez – mondta. Örömét fejezte ki, hogy a lelkes oktatóknak, diákoknak köszönhetően az idei tanévben is számos szép eredmény öregbítette az iskola jóhírét.
A kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók könyvjutalomban részesültek, majd ismertetésre került az Év Türrös Tanára díj díjazottjának neve is. A diákok és oktatók szavazatai alapján 2024-ben az elismerést a matematika-fizika szakos Kollányi Miklós György kapta.
Élményekben gazdag, szép vakációt, jó pihenést kívánva zárta a rendezvényt és a centenáriumi tanévet az iskola igazgatója.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

TÜRRÖS DIÁK MESEKÖNYVE A KÖNYVESBOLTOKBAN
Az iskolai tehetséggondozás egyik legszebb eredménye, amikor tanulóink áldozatos munkája és kreativitása a való életben, szakmai sikerekben ölt testet.
2026. szept. 15.
FZ

Raktárlátogatás az Ibis Trade Kft-nél
A 12. D osztályba járó logisztikus tanulóink egy érdekes raktárlátogatással kezdték az idei tanévet az Ibis Trade Kft bajai székhelyén.
2026. szept. 10.
FZ

FUTNI INDULTAK – MENTENI SEGÍTETTEK
A Bajai SZC Türr István Technikum 11. A osztályának tanulói hétfő délelőtt éppen a szokásos háztömb körüli futásukat teljesítették, amikor váratlan felkérést kaptak: a Mentőszolgálat és a Katasztrófavédelem munkatársai egy beteg lakásból történő elszállításához kértek tőlük segítséget.
2026. szept. 6.
FZ
