Hallowe’en 2020

Az őszi szünetet megelőző héten terveink ellenére, melyet felülírt a pandémia, nem a hagyományos, közös délutáni összejövetel formájában tartottunk Halloween-foglalkozást, hanem egy-egy angolóra keretében. Bár a keresztény közvélemény sokszor kritikával illeti ennek a pogány ünnepnek az elterjedését, úgy éreztük, hogy mivel ez az angolszász kultúra része, mindenképpen helye van a nyelvoktatásban. A nagyvilág hírei szerint idén a legtöbb helyen elmarad a „Trick or Treat” szokása, amikor az ajtókon mindenféle ijesztő maskarába öltözött gyerekek kopogtatnak, ám a faragott töklámpásokkal, az október 31-i dekorációval mindenütt találkozni. Az órákon így hát sor került számos ötletes tevékenységre: angoltanáraik segítségével diákjaink plakátot készítettek, pókhálót „szőttek”, rajzoltak, vágtak, ragasztottak. Így születtek mécsesek, denevérek, pókok, fekete macskák, szellemek és társaik, melyekből az első emeleten, a büfé melletti vitrinben látható egy színes bemutató.  A téma feldolgozásához keresztrejtvény, olvasmány, videók szolgáltak segítségül.

A fényképekért köszönet Bata Mónikának, Szigethyné Keller Katalinnak, Lehoczki Anikónak, Kovács Gábornak.

Lakner Mónika