STAT WARS IV. – KSH verseny középiskolásoknak

Iskolánk 12. B osztályának 4 fős csapata Bak Ervin, Bukovácz Liliána, Eichorn Erik és Kürtös Bence II. helyezést ért el a Központi Statisztikai Hivatal által meghirdetett verseny országos döntőjében.


A STAT WARS IV. elnevezés onnan származik, hogy az első hasonló vetélkedőt 2014-ben az első világháború kitöréséhez kapcsolódva szervezték meg. A verseny része az Oktatási Hivatal Tehetségkapu programjának.

A verseny célja a statisztika tudományának minél szélesebb körű megismertetése a diákok számára. Az idei téma a 150 éve alapított KSH munkája, az azóta eltelt időszak társadalmi, gazdasági változásainak bemutatása volt.

A selejtező fordulóban 154 csapat vett részt. A feladatmegoldás színvonala és a beküldés gyorsasága alapján választották ki a döntő résztvevőit. Az őszi szünetben a kiküldött 200 oldalas anyag tanulmányozása mellett még egy KSH-t népszerűsítő 2 perces anyagot is össze kellett állítaniuk a versenyzőknek.

November 8-án tartották a döntőt Budapesten, a KSH Keleti Károly utcai székházában. A 12 állomáson elméleti feladatok mellett változatos gyakorlati próbatételek is vártak a tanulókra, olyanok, amiket a KSH elnökei szívesen űztek: lövés, vívás, sakk, pingpong vagy „rohanó” statisztika. Ez utóbbi azt jelentette, hogy rövid idő alatt minél több megkérdezést kellett folytatni az épületben arról, hogy ki mitől érzi magát boldognak, azután az adatokat okoseszközzel rögzíteni a netes felületen. A türrös csapat remekül helytállt az átlag- és szórás-számításban, a történelmi és sakkfeladványokban, a vívóteremben pedig olimpiai kvízben és ügyességi feladatban is a legjobbak voltak. Felkészítőjük Győri Judit tanárnő volt. Gyurkity Tamás gyakorlatioktatás-vezető is elkísért bennünket. A verseny tisztasága érdekében a türrös tanárok a zalaegerszegi versenyzőket kísérhették állomásról állomásra. Amint a képeken látható, Gyurkity tanár úr megragadta a lehetőséget, és amit lehetett, kipróbált.

Köszönjük Tóthné Ádám Barbara tanárnőnek, a tavaly döntőbe jutott türrös csapat tanárának, hogy a felkészülés során megosztotta velünk tapasztalatait.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.